A méretmeghatározás fontos szempont, amikor gyerekcipőt választunk. Gyermeked lába folyamatosan nő, ezért rendszeresen ellenőrizni kell a cipő méretét. Gyakran előfordul, hogy a gyermek nem tudja megmondani, ha kinőtte a cipőt. Ha a cipő szoros vagy összenyomja a lábujjakat, és szűknek érződik, akkor biztosan nagyobb cipőre van szükség. Ugyanakkor nem ajánlott egy mérettel nagyobb cipőt venni, mert az túl hosszú és túl széles lehet, ami nem megfelelő tartást biztosít a lábnak, ráadásul a nagy cipőben könnyebben megbotlik és elesik a gyermek.
A talphossz méréséhez olyan zoknit vagy harisnyát használj, amit a gyermek mindennap visel majd az új cipővel. Csak akkor mérj mezítláb, ha a cipőt eredetileg is mezítláb fogja hordani a gyermek.
- Állítsd a gyermeket egy papírlapra, majd kérjd meg, hogy álljon rá teljes súlyával.
- Rajzold körbe a gyermek lábát, majd mérjd le a talp és a lábujjak közötti leghosszabb távolságot.
- Fontos mindkét lábat külön-külön lemérni, mert lehetnek különbségek a lábak között, és mindig a nagyobb méretet kell figyelembe venni.
- Azonosítsd be a szükséges méretet, a kiválasztott cipő márkájának megfelelő mérettáblázatban. (mérettáblázatokért kattints erre a linkre)
Ha sikerült kiválasztani a megfelelő méretet, az utolsó lépés a tökéletes lábbeli megtalálása. Ha bármilyen kérdésed lenne a termékekkel vagy a mérettáblázattal kapcsolatban, bátran fordulj ügyfélszolgálatunkhoz.
Amikor megérkezik a futár a megrendelt cipővel, hogyan ellenőrizheted, hogy megfelelő a méret?
Használhatod a mutatóujj tesztet: Először győződj meg róla, hogy a lábujjak nem hajlítva vannak. Ezután ellenőrizd, hogy a mutatóujjad pont befér-e a gyermek sarka mögé a cipőben. Ha a mutatóujjad (7-8 mm) éppen belefér, akkor elegendő mozgástere van a lábujjaknak, a cipő jól szellőzik és a méret megfelelő. Ha a mutatóujjad már nem fér be a cipőbe, akkor a cipő mérete kicsi. Ha marad még két ujjnyi hely, akkor a cipő biztosan túl nagy.
Ezzel a teszttel könnyen ellenőrizhetjük, hogy a cipő megfelelő méretű-e a gyermek számára.
A talphossz adatokat a termékoldalon található "Mérettáblázat" linkre vagy erre a linkre kattintva tekintheted meg. A mérettáblázatban szereplő adatok a gyermek talphosszát jelölik, nem pedig a talpbetét vagy a cipő teljes hosszát.
Nem szükséges hozzáadni további 7-8 millimétert a mért talphosszhoz, az ajánlott méret az ideális cipőméretet jelenti.